Angol magántanár kereső oldal

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

FACEBOOK



Ludányi Lola 5000 Ft / 50 perc

Ludányi Lola angol tanár

Kiket tanít: Középiskola, Főiskola/Egyetem, Felnőtt

Milyen szinten lévőket tanít: Kezdő, Alapfok, Középfok

Oktatási tapasztalat: 4 év

Bemutatkozás

Szia!

Ha egy igazi jó kedélyű, kedves, támogató, türelmes, tapasztalt angol tanárt keresel akkor én vagyok a Te embered. Egy CAMBRIDGE CELTA végzettségű angol tanár vagyok, 7 évig éltem Angliában és ott 1,5 évig tanítottam angolt olyan diákoknak akik szerettek volna egy megbízható angol tudásra szert tenni. Jelenleg Spanyolországban foglalkozom az angol nyelv oktatásával spanyoloknak és magyaroknak egyaránt immár több mint két éve.

Diákjaim különböző kérésekkel kerestek meg, mint például hatékony írásos és szóbeli kommunikáció megszerzése, állás interjúra való felkészülés, prezentációk megszervezése, vagy nyelvvizsgára való felkészülés.

Amit garantálni tudok az egy jó hangulatú, személyre szabott, diák központú óra ahol a hangsúly a diák kívánságán van. Célom pedig nem más mint, hogy segítsem diákjaimat céljuk elérésében a leghatékonyabb módon. Mottóm: Egy jó tanár védjegye a sikeres diákok.

Ha sikerült elnyernem a tetszésedet és úgy gondolod szívesen vennél tőlem órát, vagy esetleg további kérdésed van ne habozz kapcsolatba lépni velem :)!

Remélem, hogy hallok még felőled. Addig is további kellemes napot :)!

Üdv,
Lola

Oktatás helyszíne

Csak online tanít.

Egyéb

7 évig élt anyanyelvi környezetben.

Nyelvismeret (választhatók:anyanyelvi, nyelvtanári, felsőfokú): nyelvtanári

Ingyenes próbaóra.

Speciális nyelvtanulás fajta: Állásinterjúra felkészítés, Beszédcentrikus oktatás, Érettségi/Felvételi felkészítés, Középfokú nyelvvizsgára felkészítés, Külföldi munkára való felkészítés, Nyelvtani rendszerezés, Pótvizsgára felkészítés, Prezentációs készség fejlesztése, Szótanulás magolás mentes módszerrel, Tematikus órák/workshopok aktuális témákról, Turisztikai angol utazóknak, Újrakezdők felzárkóztatása

Tapasztalat a következő általános nyelvvizsgarendszerekre való felkészítésben: Euroexam, IELTS

Értékelések Értékelést írok

Diákként itt van lehetőséged értékelni magántanárod munkáját. Kérünk, hogy az értékelés előtt olvasd el az Értékelési útmutatót és az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatót.




Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Ha a későbbiekben bármikor szeretné töröltetni értékelésedet oldalunkról, kérjük ezt jelezze az info@angoltanarok.com e-mail címre küldött üzenettel.

Az értékelés csak a pontozás beállításával küldhető el.

Kovács Nóra értékelése

Értékelés időpontja: 2022 október 3
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Egy éve tanulok Lolával és mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon jó hangulatban telnek az órák, mindig várom a következőt. Szeretem benne, hogy nagyon segitőkész, rugalmas, barátságos, vicces, türelmes. A legjobb tanár. :)

Tóth Kristóf értékelése

Értékelés időpontja: 2022 október 2
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lola a legjobb angoltanár a földön. Nagyon kedves, segítőkész, vicces :). Valóban az a célja, hogy minnél egyszerűbben és érthetően tanuld meg az angolt. Az elején alig akartam megszólalni, de ahogy haladtunk előre úgy éreztem még ha hülyeséget mondok is akkor se éreztem cikinek. Ajánlom mindenkinek!!!

Kiss Mónika értékelése

Értékelés időpontja: 2021 november 16
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Én kifejezetten beszéd fejlesztés céljából kerestem meg Lolát. És végre egy tanár aki eltekintett a nyelvtan tanítástól. Valóban beszédfejlesztő órákat kaptam. És sokat fejlődtem, leginkább a bátorságom. Beszélek. Az órák nem fárasztanak le, inkább feltöltenek. Jól szervezett, megbízható, kedves tanár. Lola számomra újszerű módszerekkel tanít. Bebizonyította hogy tudok beszélni. Bármiben segít, írtunk együtt önéletrajzot, készültünk állás interjúra, üzleti levelzést fogalmaztunk, csacsogtunk arról ami éppen foglalkoztatott minket. Mindenkinek ajánlom aki könnyedén, vidáman szeretne tanulni.

Katona Ágnes értékelése

Értékelés időpontja: 2021 november 14
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Már egy éve tanulom az angolt Lola segítségével. Eddig angol tanárokkal kapcsolatban csak nagyon rossz tapasztalataim voltak, viszont hála neki ez megváltozott. Az órái személyre szabottak, mindig jó hangulatban telnek. Ő maga rendkívül segítőkész, kedves és rugalmas. Mindenkinek csak ajánlani tudom Lolát, hiszen ő a világ legjobb angoltanára.

Rózsa István értékelése

Értékelés időpontja: 2021 július 21
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Próbálkoztam nyelviskolával és más angol tanárokkal is, de messze Lola vált be a legjobban. Mindent betartott amit ígért és segített elérni a céljaimat. Felkészített az angol interjúkra. Nem csak a nyelvtanban segített, hanem trükköket is tanított hogy érthetően fejezzem ki magam angolul. Sikeres angol interjúkat tudhatok magam mögött, ahol magabiztosan tudtam válaszolni a kérdésekre. Ez után pedig az angol meetingeken való proaktív részvételben is segített, hogy még jobban, pontosabban fejezzem ki magam. Mindig személyre szabott órák vannak és részletes nyelvtani / módszertani magyarázatokat adott, amit később a jegyzetekből / amit összerakott nekem / visszaolvasva is újra átismételhettem. Mindig adott tippet és anyagot ahhoz, hogy még magabiztosabb legyek beszédben és sosem vette el a kedvem az angol tanulástól, sőt mindig adott motivációt hozzá.

Rácz Vivien értékelése

Értékelés időpontja: 2021 június 30
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Csak ajánlani tudom Lolát. Egy igazán kedves, figyelmes és odaadó tanár. Először alig mertem megszólalni de annyira barátságos volt és türelmes, hogy egyre inkább éreztem a bizalmat közte és köztem. Rengeteget fejlődtem hála neki. Nem voltak unalmasak az óráink mindig tett bele valami izgalmas, játékos feladatot. Mégegyszer köszönöm az együtt töltött órákat és hogy ilyen sokat segített!😊

Pejtsik Dorka értékelése

Értékelés időpontja: 2021 május 30
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lolát abszolút csak ajánlani tudom mindenkinek! Érettségi előtt állva, október környékén kerestem meg, először még nyelvvizsgára készülve. Már az elején is nagyon kedves és rettentően közvetlen volt, aminek következtében egyre jobban el tudtam lazulni én is. Kicsivel később bíztatott arra, hogy inkább emelt szinten tegyem le az érettségimet, amihez -bár még nagyon sokat kellett fejlődnöm- bizakodóan állt. Nem mindig voltam a legmotiváltabb, de mindig valahogy elérte nálam, hogy küzdjek érte, ezért nagyon hálás vagyok neki☺️ Nagyon sokat segített nekem és nagyon profin kezelt mindent. Szerintem más tanárral nem tudtam volna így felkészülni mint vele, rettentő sokat fejlődtem mellette. Végül minden küzdelem megérte, egy 81%-os emelt angol érettségit sikerült megírnom, aminek természetesen mindketten nagyon örülünk😁 Ahogy tanít és minden tipp amit ad, roppant hasznos. Nagyon örülök, hogy együtt csináltuk végig ezt az időszakot!

Lola reakciója: Még egyszer nagyon gratulálok az érettségihez/nyelvvizsgához. Két legyet egy csapásra pipa ;). Nagyon büszke vagyok Rád és sok sikert kívánok a továbbiakban :)!
 

Pipicz Petra értékelése

Értékelés időpontja: 2021 május 12
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nyugodtan mondhatom, hogy Lola a legjobb angol tanár aki valaha tanított. Mivel hamar megtaláltuk a közös hangot így bármikor képes volt motiválni, ha éppen elakadtam valamiben. Emiatt pedig egyre jobban nőtt az önbizalmam a beszélgetések terén. A közös munka során rengeteget fejlődtem nála minden téren, de a legjobban abban hogy már bárhol meg merek szólalni angolul. :)

Lola reakciója: Egy öröm volt tanítani :)! Nagyon szépen köszönöm az értékelést és még egyszer gratula a nyelvvizsgához, igazán megérdemelted :)!
 

Birkás Orsolya értékelése

Értékelés időpontja: 2021 február 21
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Jó szívvel ajánlom Lolát mindenkinek! :) Sokat fejlődtem amióta hozzá járok, a beszédkészségem, illetve hogy egyáltalán merjek beszélni rengeteget javult. Mindig felkészült és pontos, nagyon jó hangulatúak és változatosak az órák.

Lola reakciója: Nagyon szépen köszönöm :)!
 

Mezei Tibor értékelése

Értékelés időpontja: 2020 december 10
Ennyi órát vettem: 5-10

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lolát egy állásinterjúra való felkészítés kapcsán kerestem meg. Nagyon segítőkész volt és szinte azonnal megkezdtük a tanulást. Óriásit fejlődtem mellete, rengeteg típpet és tanácsot adott, így az interjún végül jól szerepeltem. Ezúton is köszönöm neki.

Lola reakciója: Én köszönöm a belém fektetett bizalmat és gratulálok az új pozícióhoz :)! Well deserved job ;)
 

Reich Judit értékelése

Értékelés időpontja: 2020 december 3
Ennyi órát vettem: 50-

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lolával áprilisban kezdtük el az órákat és azt kell, hogy mondjam hogy soha nem volt nála jobb tanárom. Rengeteget fejlődtem nála minden téren, de a legfontosabb, hogy neki köszönhetem azt, hogy merek angolul beszélni, eltűnt a régi félelem attól, hogy meg kell szólalnom angolul. Az órák mindig érdekesek és változatosak. Külön kiemelném, hogy Lola annyira közvetlen, kedves és vicces, hogy amikor vele beszélget az ember angolul, el is felejti, hogy éppen egy másik nyelven beszélget és simán tudná csinálni a végtelenségig. Nagyon szuper házi feladatokat kaptam tőle, sok érdekes témáról beszélgettünk és közben még a nyelvtani dolgok is végre világossá váltak számomra. A sok pozitív dolog mellett még azt is kiemelném, hogy mennyi pozitív visszajelzést kaptam tőle április óta, ami nagyon sokat jelentett nekem, hihetetlenül motiváló volt. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne angolul tanulni, Lolában nem fog csalódni :)

Lola reakciója: Jajj hát szavakat sem találok! Nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus értékelést :). Egy öröm volt tanítani téged és remélem hogy azért még hallok felőled
 

Cseke-Császár Dóra értékelése

Értékelés időpontja: 2020 október 26
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

CSAK AJÁNLANI TUDOM MINDENKINEK! Lola a legjobb angoltanár akitől valaha tanulhat az ember. Nagyon kedves, vidám, okos, türelmes és felkészült. Rugalmas és az órákat precíz pontossággal kezdi illetve zárja. Lelkesít, és jól magyaráz, így ha egy kis önbizalomhiánnyal küszködtél mint én , akkor azt elfelejtheted. Lépésről lépésre halad, és mindig belecsempész az órákba egy olyan feladatot, amitől sosem érzed unalmasnak. Ő az az ember akitől nem kell félned, hogyha egy kis nyelvtani hibát ejtettél. Sokat köszönhetek neki, mert mérhetetlenül sokat fejlődtem és nőtt az önbizalmam is. Őrá mindig számíthat az ember! Már ajánlottam másnak és nem egyáltalán nem csalódtak ;) Hálásan köszönöm a türelmet és a sok sok szívből jött segítséget :)

Lola reakciója: Ne nekem, hanem magadnak köszönöd a fejlődést :)! Én csak terelgettelek az utat te tapostad ki :)! Nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus értékelést! Sok sikert kívánok a továbbiakban :)!
 

Pipicz Norbert értékelése

Értékelés időpontja: 2020 október 25
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Mindenkinek ajánlom. Nagyon jó hangulatú órákat tartott, segítőkész. Az órákra mindig teljes mértékben felkészült. Sosem volt unalmas az óra. Minden alkalomra különböző témákkal készült. Pár foglalkozás után az angolom sokkal magabiztosabb lett, és a munkahelyi meetingeken nem okozott gondot a megszólalás.

Tamás László értékelése

Értékelés időpontja: 2020 július 21
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Nagyon jo a hangulat, szemelyre szabott a tananyag. Mindig pontosan idoben kezdodnek az orak. Vegtelenul turelmes es segitokesz. A nyelvtani felelmeimet eleg konnyeden es hatasosan kezeli. Ismetlesekbol es gyakorlasbol sosem eleg. x) Mindenkinek nyugodt szivvel ajanlom Lolat, ha szandekaban all megtanulni angolul! :D

Kovacs Eszter értékelése

Értékelés időpontja: 2020 május 30
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lola egy végtelenül türelmes, kedves és segítőkész angoltanár. Tőle nem kell félned, hogy ha valamit elrontasz, nem kell előtte feszengened, ha valamiben nem vagy biztos. Bátran kérdezhetsz és biztos lehetsz benne, hogy egy jó hangulatú nyelvórában lesz részed. Mivel nekem főleg az angolul való társalgás, beszéd volt a gyengeségem, ezért Lola számomra kifejezetten ennek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt az órák tematikájának összeállításakor. Neki köszönhetően most már sokkal magabiztosabb vagyok és nem jelent gondot, ha meg kell szólalni angolul. Bátran ajánlom!

Klement Klaudia értékelése

Értékelés időpontja: 2020 május 19
Ennyi órát vettem: 10-20

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Lola egy különösen kedves, jó kedélyű, vicces de határozott és pontos tanár, akivel az angol órák egy szempillantás alatt elrepülnek, melynek minden percét élvezetessé teszi. Minden óra egyedi és sosem unalmas. Örülök, hogy Ő a tanárom. Csak ajánlani tudom! :)

Körmendi Réka értékelése

Értékelés időpontja: 2020 március 27
Ennyi órát vettem: 10-20

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Csakis ajánlani tudom Őt mindenkinek aki gyorsan szeretne hatékonyan tanulni! A középfokù nyelvvizsgámra szerettem volna angol tanár segítségét online, hogy ne kelljen sok időt elveszíteni az utazással. Egy barátnőm ajánlotta Lolát mondva hogy milyen viccesen, kedvesen és érthetően tanít. Nagyon örülök hogy őt választottam és a sikeres nyelvvizsgám után is veszek tőle òrákat! Köszönöm Lola a türelmedet hozzám!

Spáth Márton értékelése

Értékelés időpontja: 2020 március 27
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

Ha bárki angol tanárt keres, csakis Lolát tudom neki ajánlani. Az egyetem végeztével az álláskeresési fázisban kezdtem el Lolával a foglalkozásokat, mert az egyetemi angol oktatás valljuk be nem a legizmosabb, az állásinterjúkon mégis magabiztos angol tudással szerettem volna fellépni. Pár foglalkozás után már meg is lett a haszna, ugyanis Lola a célirányosan tartotta az oktatást és a számomra kellő bevált technikákat alkalmazta. A sikeres felvételem után folytattam a munkát Lolával, és egy másfél hónapra rá sikeres nyelvvizsgát tettem. A mai napig tartunk prezentációval kapcsolatos szeánszokat... A személyiségéről csak annyit, hogy amint meghallja az ember a hangját elkezd mosolyogni. Szenzáció ez a csaj...

Horváth Éva értékelése

Értékelés időpontja: 2020 március 26
Ennyi órát vettem: 20-50

Érthetőség

Felkészültség

Segítőkészség

Hangulat

A legjobb angol tanár akivel találkoztam!Nagyon kedves, vidám személyiség, nagyon jó hangulatú órákat tart, végtelenül türelmes és egyénre szabja a tananyagot. Többször próbáltam nekifutni az angoltanulásnak, mert már évek óta Angliába akartam kiköltözni. Vhogy nem találtam igazán jó tanárt, amíg Lolával nem találkoztam! Neki köszönhetően pár hónap tanulás után neki mertem vágni, kiköltöztem, és a segítségéval most már jól elboldogulok Londonban. Főleg hogy Lola is itt élt 7 évig, úgyhogy mindenben tud tanácsot adni. Már állásinterjúkon is megállom a helyem! :) Aki meg akar tanulni angolul, annak csakis Őt ajánlom!

Lola reakciója: Thank you so much for the feedback :). It was a real pleasure teaching you and once again very well done. Such an excellent proccess during this short time period. I wish you all the best and good luck with London :) Regards, Lola