Szabó Ákos 5900 Ft / 45 perc
Hol tanít: Budapest
Kiket tanít: Általános iskola felső tagozat, Középiskola, Főiskola/Egyetem, Felnőtt
Milyen szinten lévőket tanít: Kezdő, Alapfok, Középfok, Felsőfok
Telefon: Telefonszám megjelenítése
Oktatási tapasztalat: 6 év
Végzettség: Cambridge CELTA
Bemutatkozás
Kedves Érdeklődő!
Miért érdemes hozzám járnod? Elmesélem. :)
Amikor belefogtam az első idegen nyelvem tanulásába, úgy tűnt, hogy a nyelvtanulás nem az én műfajom. Pedig eleinte lelkes voltam. Szorgalmasan vetettem bele magamat a tanulásba és gyötörtem magamat, hogy megragadjanak a szószedetek és a nyelvtani szabályok.
Amikor már több év tanulás dacára sem voltam képes épkézláb módon mondatokat alkotni, szép lassan a motivációm is elfogyott. Először magamban kerestem a hibát, majd később egyre inkább az iskolai módszerek ellen fordultam.
Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy felkeresek egy magántanárt. Arra számítottam, hogy a magánórán is nyelvtanozni, típusfeladatokat oldani és szavakat magolni fogunk, mindezt persze a megszokott görcsösség keretezésében.
A valóságban azonban semmi ilyesmi nem történt. Az egésznek nem sok köze nem volt a korábbi élményeimhez. Kinyílt a világ, megtapasztaltam, hogy a nyelvtanulás bármilyen témát lefedhet, és úgy tanulhatom a nyelvet, ahogy azt én akarom, méghozzá oly módon, hogy nem is kell igazán tanulnom. Az egész egy játék volt, játék a szavakkal, a helyzetekkel, kihívások, amelyeket én és a tanárom állítottunk.
Onnantól kezdve egyáltalán nem foglalkoztam az iskolai nyelvtanulással, az így felszabadult időmet az új hobbimra, a nagybetűs Nyelvtanulásra fordíthattam és egy csomó időt szántam arra, hogy a magánórámra készüljek. A kötelező nyelvvizsgákat szinte játszi könnyedséggel abszolváltam.
A magántanáromtól nagyon sokat tanultam. Na nem magát a nyelvet, mert azt nem ő tanította. Ő csak segített, irányított, motivált és feladatokat adott, de nem „tanított” a szó hagyományos értelmében. Viszont megértettem, hogy miként is működik a nyelvtanulás, megmutatta, hogy frontális oktatással, illetve típusfeladatok megoldásával senki nem fog folyékonyan idegen nyelvet beszélni.
Az én történetemben az a tanulság, hogy nincsenek igazán rossz és jó képességű nyelvtanulók, csak rossz célok és rossz eszközök vannak. Elhatároztam, hogy én ezt a tanulságot szeretném tovább vinni és másoknak is megadni azt az élményt, aminek a megtapasztalását én csak a vakszerencsének köszönhetem.
>>>>>
Mire számíthatsz az órákon?
- Professzionális eszközök használata a szókincsfejlesztésben: anyanyelvi anyagok, online szótanuló szettek, egyedi szókincstanulást segítő feladatok;
- Rugalmas időpontok: hétköznap reggel 5:30 és este 22:00 között + akár szombaton is;
- Online átütemezés: az órák időpontjait szabadon módosíthatod egy online rendszeren keresztül;
- A számlákat elektronikusan küldöm és havonta egyszer, egy összegben lehet őket rendezni;
- Online órák Zoomon keresztül, tökéletes minőségben;
- Személyes órák esetén ingyenes parkolás és ingyen tea, kávé, víz. :)
+ A közös munka során minden szükséges segédanyagot biztosítok neked és arról is gondoskodom, hogy soha ne fogyjon el a motivációd. :)
>>>>>
Mennyibe kerül?
Kedvezményes sáv (Hétköznap 5:30 és 15:00 között)
- 5400 Ft/45perc
Csúcsidő (Hétköznap 15:00 és 22:00 között, valamint szombaton)
- 5900 Ft/45perc
>>>>>
Csak 45 perces lehet egy óra?
Nem, lehetőség van 45, 60 vagy 90 perces órákra is, a hosszabb órák ára némileg kedvezőbb is. :)
>>>>>
Csak egyéni órákra van lehetőség?
Nem, 2, 3 vagy akár 4 fős csoportok is lehetségesek ugyankkora összegért, ebben az esetben az óra díja arányosan megoszlik a résztvevők között.
>>>>>
JELENTKEZÉSHEZ írj a szabo.akos92@gmail.com-ra vagy hívj a 0620/22-68-075-ös számon.
Oktatás helyszíne
Otthon | 14. kerület |
Online oktatást vállal.
Egyéb
Ingyenes próbaóra.
Csoportos oktatást vállal 4 főig.
2 fő részére 2950 Ft / 45 perc / fő
3 fő részére 1967 Ft / 45 perc / fő
4 fő részére 1475 Ft / 45 perc / fő
Szaknyelv:
gazdálkodási menedzsment, gazdasági, HR, IT, pénzügyi, üzleti
Tapasztalat a következő általános nyelvvizsgarendszerekre való felkészítésben: BME, Cambridge Assessment English, Euroexam, Origó, Corvinus, LanguageCert, társalKODÓ, iTolc, telc
Értékelések Értékelést írok
Diákként itt van lehetőséged értékelni magántanárod munkáját. Kérünk, hogy az értékelés előtt olvasd el az Értékelési útmutatót és az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatót.
Molnár Anna értékelése
Értékelés időpontja: 2022 augusztus 7Ennyi órát vettem: 10-20
Változatos témák kerülnek feldolgozásra minden héten, amelyeket több feladat megoldása után szóban is átbeszélünk. Az órákon folyamatos a pörgés, aki bevállalja tartalmas egy óra elé néz, ezenkívül hétről hétre motivációt jelent a többi diákkal való versenyzés. Kifejezetten ajánlom az online órákat, profi a megvalósításuk problémamentes kommunikációval.
Bücs-Burján Nóra értékelése
Értékelés időpontja: 2022 augusztus 5Ennyi órát vettem: 50-
Ákos rendkívül jó tanár, mind szakmailag, mind pedig emberileg is. Órái és tanítási módszere egyedi, folyamatos fejlődést és változatosságot garantál, mindemellett elfeledteti a tantermi keretek között folytatott oktatás merevségét. Ami számomra még pluszban kiemelendőm, az az órákon feldolgozott témák sokszínűsége, ismereteket szereztünk és szókincset fejlesztettünk nem csak a hétköznapi témák terén, hanem megannyi olyan területen is, amit nyelvi kompetenciáim mellett egyéb, más tudásomat is gyarapította. Nagyon szeretek hozzá járni és csak ajánlani tudom másnak is!